| Violinist.com | Írta: Laurie Niles | Megjelenés: 2012.06.21., 16:58
David Garrettet talán showmanként ismerik – valaki egy modellkülsővel, aki amfiteátrumokban rock-n-roll-t játszik. Legutóbbi lemeze a Rock Symphonies címet viseli, járt már mindenféle TV-műsorban, és új Guinness világrekordot állított fel, mikor 60 másodperc alatt eljátszotta a "Dongót".
Habár David nagy sikereket ért el olyan dalok átdolgozásával, mint a Smooth Criminal, és alkalmanként meglepő mutatványokat ad elő, sosem tagadta meg klasszikus gyökereit.
 |
| Forrás: violinist.com |
Ezt írja a programfüzetben: „Az otthonom mindig is a klasszikus zene volt... Nem ismerek annál izgalmasabb kalandot, mint felfedezni a nagy zeneszerzők munkásságát, olyanokét, mint Bach, Beethoven, Mozart, Brahms, Csajkovszkij és még sokan mások. Remélem, és szeretném, ha ez a lemez megnyitná a hallgatóim szívét a klasszikus zene szépségei felé.”
Néhány hete beszéltünk telefonon többek között arról, hogy csodagyerekként indult, felépült a sérüléséből, a Guadagnini és Stradivari hegedűiről és a szemléletéről, hogy az előadásnak örömtelinek kellene lennie.
Németországban született, 4 évesen kezdett hegedülni, leginkább, hogy a bátyjához hasonlítson. „Mindig azt hittem, hogy ez klassz dolog, mert a bátyám is hegedült” - mondja, „jellemző volt rám, hogy ugyanazokat a dolgokat akartam, ami neki is volt, ruháktól kezdve a játékokon át a hegedűig.”
De a bátyjával ellentétben, akinek erőltették a hegedülést, „én eleinte tényleg hegedülni akartam.”
A popzene – amit David ma már a magáénak mondhat – gyerekként nem igazán volt megengedett a szülői házban. „Nem mondták, hogy nem hallgathatom, de elég egyértelműen kijelentették, hogy az nem valami minőségi termék” - mondja. „Egy bizonyos életkorban szinte zavarban voltam, ha hallgattam. Persze, ez a legnevetségesebb dolog, de mikor fiatal vagy, a szüleid nagy befolyással bírnak rád.”
David a csodagyerekek útján járt: 5 évesen megnyerte a helyi versenyeket, és 7 évesen már közönség előtt játszott. 10 évesen a Hamburg Philharmonic Orchestra mellett volt szólista, és 13 évesen olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Zubin Mehta vagy Claudio Abbado. 14 évesen lemezszerződést írt alá a Deutsche Grammophonnal és elkezdődtek a felvételek Mozart hegedűversenyeivel, Paganini 24 capricciójával, Beethoven Tavaszi Szonátájával, Bach szólóműveivel, valamint Csajkovszkij és Conus hegedűversenyeivel – egészen 17 éves koráig.
Ez sok sikert jelentett ilyen fiatalon, de sok stresszt is.
„15-16 lehettem, mikor a bal karommal kezdtek problémáim lenni.”- meséli. „Nagyjából 21 éves koromig tartott ez így, szóval az majdnem 5 év. Úgy mentem fel a színpadra, hogy borzalmasan éreztem magam, mert fájdalmaim voltak. Úgy éreztem, nem tudok érzelmileg eléggé kapcsolódni a zenéhez, mert fizikailag nem voltam szabad. Nagyon nehéz időszak volt ez az életemben.”
Nem tudta meggyőzni a szüleit, hogy orvoshoz kéne menni a fájdalom miatt. „A szüleim nem hittek az orvosokban. Panaszkodtam, hogy baj van vele, hogy nem tudom megfelelően mozgatni a kezeimet. De anyukám, aki klasszikus balerina volt, szóval kemény csaj, mindig azt mondta, zárjam ki a fájdalmat.”
A helyzet nem javult, így három év fájdalom után egyedül ment orvoshoz, 17 évesen. „Elég rossz kombináció volt: rossz hegedűtartás, túl sok gyakorlás, váll- és nyakproblémák, amik átterjedtek a karba, egy kis ínhüvelygyulladás itt-ott.”
Hogy szabadult meg tőle? Először is, megváltoztatta a napi edzésprogramot számos 20-30 perces gyakorlási szekcióra, közben szüneteket iktatott be. „Ez igazából sokkal okosabb, mint egyhuzamban 2-3 órát gyakorolni. Ráadásul az agyam sem működik ugyanúgy fél óra után. Szerintem 100 százalékig ott kell lenned, fizikálisan, mentálisan. 30-40 perc után elkezdesz rosszul gyakorolni. És csak egy rosszabb dolog van annál, ha nem gyakorolsz: ha rosszul gyakorolsz!”
Megtanult egy új hegedűtartást is, és eljárt az edzőterembe.
„Hegedűn játszani nem feltétlen a legkényelmesebb és legtermészetesebb testtartással jár, szóval erősíteni kell a hátat és az egész testet. Jó formában kell lenned, hogy egy 2 és fél órás show-t végigjátssz. Nincs más módszer, hogy kibírd, csak ha eléggé atletikus vagy.”
Melyik sport segített?
„Egy kis kardiót szoktam, meg súlyemelést, csak a megfelelő izomcsoportok erősítésére. Természetesen vigyázok minden mozdulatra. Nem csak hülyén nyomom, nyomom és nyomom. Odafigyelek, hogy mit csinálok. De a súlyokkal keményen hajtom magam. Fontos, hogy izomcsoportokat építs, sokat segít a játék folyamán. Persze nem viszem túlzásba, az nem vezetne jó dolgokhoz a zenélésben.”
„Eleinte kényelmetlenül érzed magad, és azt hiszed, ez le fogja rombolni a játékodat. De csak azért, mert korábban azokat az izmokat nem használtad. Az emberek túl gyorsan feladják. Három hónap után már nagy különbséget fogsz észrevenni – sokkal nyugodtabb leszel. Koncertnapon is járok edzeni. Három órával kezdés előtt leugrok az edzőterembe, nincs ezzel semmi baj.”
És hogy készül fel mentálisan egy koncertre? Nem érzi, hogy fel lehet készülni teljesen. „Vagy készen állsz, vagy nem. Magabiztos vagy. Felkészíted magad – gyakorolsz, kényelmesen érzed magad a darabbal, és aztán a koncert napján már nem sokat tehetsz.”
„Minden gyakorlásnál gyakorlod a koncentrálást, az előadást. Nagyon fontos, hogy ne csak a darabot gyakorold, hanem a zenélést is. Így amikor a színpadon vagy, megpróbálod olyan kényelmesen érezni magad, ahogy csak lehet. A színpadot az otthonodként, a barátodként lásd! Ne valamilyen kényelmetlen dologként tekints rá! És hívd meg az embereket, hogy hallgassák a zenét! Egy áldás játszani az embereknek, és ezt élvezned kell! Nem fogsz jól teljesíteni, ha közben idegeskedsz, vagy nem vagy biztos a dolgodban. Tudnod kell, hogy jobban játszol, amikor nyugodt vagy. Nem tudod megakadályozni a hibákat. Természetesen ha gyakorolsz, és odafigyelsz, akkor nem történnek meg. De az idegesség csak akadályoz, nem fog javítani a helyzeten. Ha erre egyszer rájössz, nem leszel ideges.”
Ami a tanárokat illeti, David a legerőteljesebb személyiségekkel és a múlt század legjobb előadóival dolgozott: Ida Haendel, Isaac Stern, Yehudi Menuhin és Itzhak Perlman. Nagyon fiatalon rendszeresen Londonba utazott, hogy találkozzon Idával.
„Ida egy egyéniség. Mindig ragaszkodott ahhoz, hogy ő nem tanár. Csak hallgattuk egymást - sokat játszott nekem, én is sokat játszottam neki. Nem arról volt szó, hogy úgy hegedüljek, ahogy ő. Azt akarta elérni, hogy rájöjjek, milyen kidolgozott az interpretációja. Aztán azt mondta, beletette a gondolatait, és most mutassam meg, én mit akarok mondani. Sosem kérte, hogy ezt így csináljam, vagy ilyen ujjtechnikát alkalmazzak, vagy olyan vonófogást, vagy úgy fejezzek ki valamit. Nem számított, hogy tetszett-e neki vagy nem, viszont fontosnak tartotta, hogy magam elgondolkodjak rajta.”
18 évesen egyoldalú döntést hozott azzal, hogy New Yorkba költözött, hogy a Juilliardon Itzhak Perlman mellett tanulhasson. „Rendbe hoztam a hegedűjátékomat, mert már egy ideje nem volt tanárom. Persze jártam Idához, de nem túl rendszeresen. Így mikor a Juilliardra kerültem, számomra ez arról szólt, hogy bizonyos dolgokat kiigazítsak, mint például a lazább vonókar technikát, vagy a hangzást.”
„Hiába tudsz szépen játszani, ha nem hallatszol át a zenekaron, akkor senki se fog hallani téged. Az egész arról szól, amit kivetítesz, hogy valóban egy komoly szólista legyél, és hogy a megfelelő pozíciót felvedd a hangzás eléréséhez. Szóval leginkább ezt tanultam Perlmantől.”
A Juilliardon történt, hogy egy zeneszerzőversenyt megnyert egy Bach-stílusú fúgával 2003-ban. A komponálás fontos tartóoszlopa maradt a crossover és klasszikus zenei karrierjének egyaránt.
Új albumán „az összes Kreisler darabot újraírtuk, én és jóbarátom, Franck van der Heijden” - mondja Garrett. Ezen darabok közt, melyek gazdag zenekari hangzást kaptak, megtalálható a Prelúdium és allegro, Kreisler verziója Rahmanyinov Paganini-variációinak, a Bécsi capriccio, a Variációk egy Corelli-témára, Románc: Carl Maria von Weber témáján alapuló Larghetto, a Kínai tamburin és a Liebesleid/Szerelmi bánat.
„Még orgonát is tettünk a háttérbe!” - meséli David. „Működik, valójában ez az időszak a Bach-féle hangzásé. Úgy éreztem, az akkordok nagyon korálszerűek, mint egy Johann Sebastian Bach korálnál, szóval illik ide. Igazán jól hangzik, főleg a Corellivel, hogy hozzáadtunk egy kis csemballót. Próbáltam Kreisler eredeti ötletét megtartani, és csak egy kicsit frissítettem.”
Az eredmény számomra lenyűgöző, ajánlom, hallgassák meg a "Praeludium és Allegro" című darabot, amit soha nem hallottam még mással kísérni, mint zongorával:
Az eredmény számomra lenyűgöző, ajánlom, hallgassák meg a "Praeludium és Allegro" című darabot, amit soha nem hallottam még mással kísérni, mint zongorával:
„Néhány darab gyönyörűen szól így. Természetesen nem írhatsz mindent grandiózusra át, pár művet úgy kell hagyj kamarazene módban, nem lehet őket megváltoztatni. De ha lehetséges, akkor rajongok azért, hogy tekintélyessé tegyük.”
Még ha crossover koncerten is játszik, ahol popzene szól, David hisz abban, hogy nagyzenekarra ott is szükség van. „Mikor turnézom, alapvetően én állítom fel az embereket, ami azt jelenti, hogy általában 50-60 ember van a színpadon, ez egy biztos szimfonikus zenekarnak felel meg.”
Miért nem használ inkább egy szintetizátort a popkoncerteken?
„Mert jobban hangzik egy nagyzenekarral, így élőnek hangzik! Nincs fontosabb dolog, minthogy éljen a zene. Nem tudod gyártani a zenét, a pillanatból kell, hogy szülessen. Olyan, mint amikor beszélsz: gondolsz valamit abban a pillanatban, és kimondod, ami jelent neked valamit. Ez nagyon fontos a zenében. Habár ismétlünk dolgokat, mindig kell, hogy legyen benne meggyőződés. Egy szintetizátorral csak repetitív lenne, és azt nem szeretem.
Sosem használok mást, mint egy klasszikus hegedűt, és elmondom, miért: mert ami hang kijön az elektromos hegedűből, vacak – nekem, személyesen. Ha tudod, hogyan játssz egy klasszikus hegedűn megfelelően, akkor annak az 5 százalékát sem éri el egy elektromos hegedű. Minden, amire szükséged van, benne van a hangszerben, hogy olyan zenét játssz, amilyet csak akarsz.”
Ami egy hegedűt nagyszerűvé tesz, az a finomsága és a hangterjedelme. „A színek, a különböző dimenziók, a kifejezés, a legkisebbtől a mindenig - ezeket a dolgokat nem tudod produkálni egy elektromos hegedűn. Az csak egy szintetizátorhang lesz, akkor is, ha élőben játszol.”
Az akusztikus, komolyzenei előadásokon Garrett az 1716-os ex-Adolf Bush Stradivarit használja. A crossover koncerteken a Guadagnini szól – a hangszer, ami a hátára volt csatolva, mikor egy nagy lépcsőről leesett 2008-ban a Londoni Filharmonikusokkal előadott Mendelssohn hegedűverseny után a Barbican Arts Centre-ben. Tavaly a Sydney Morning Herald-ban mesélte el a történteket: „Esős nap volt, és a parkolóhoz vezető lépcső vizesebb volt, mint gondoltam. Még a lapos talpú fellépő cipőmben voltam, megcsúsztam, és mint a vígjátékokban, hátamon a hegedűtokkal, leszánkáztam a lépcsőn.”
Ez akkor pusztító veszteségnek tűnt, de most elárulta, „őszintén szólva, ugyanúgy szól, mert egy nagyon-nagyon jó restaurátorhoz mentem, és remek munkát végzett. Ugyanúgy is néz ki, de persze az értéke... a különleges értékét elveszítette.” (Nem árulta el a New York-i hangszerkészítő nevét, aki használható állapotba hozta a Guad-ot.)
David jó lehetőségnek találja a crossover koncerteket, hogy a fiatal közönséghez szóljon, és utat mutasson nekik a zene újragondolásához.
„Nem kell, hogy oktató koncerteket adjak a fiataloknak, mert sok fiatal eljön az előadásaimra. Tulajdonképpen az igazi koncertjeim tanító koncertek, mindig a zenéről beszélek, elmagyarázom, hogy mit is csinálok, mik hatottak rám, miért úgy írtam át valamit, ahogy. Számomra ez része a show-nak, hogy tanítsak egy kicsit. Az emberek ezt talán csak szórakoztatásnak látják, de alapvető célom, hogy valami olyat mondjak, aminek veleje is van, amitől kicsit máshogy fognak egy-egy darabot meghallgatni.”
_______________________________________
Fordította: Anett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése